Pierrot első albuma az előző négy év alatt írt szerzeményeinek válogatása. Elsőként a címadó Babaházak vált népszerűvé a Rohonyi Gábor által rendezett hangulatos videoklip által, majd a következő siker Az első hó, amelynek klipjét ugyanaz az akkor még javarészt főiskolásokból álló filmes stáb készítette. A bohóc és Az első hó című daloknak angol nyelvű változata is készült, sőt, az előbbi igen jól szerepelt a Bilboard magazin 1990-ben rendezett dalversenyén az Egyesült Államokban. (Ezek nem hallhatók a lemezen).
Pierrot az album nyomán a Magyar Rádió eMeRTon díját is átvehette, mint “kiemelkedő új tehetség”. A lemezborító hátulján feltűntetett Roland hangszerarzenál szemet szúrt a cég hazai forgalmazójának – így kezdődött Pierrot és a Roland cég sokáig tartó együttműködése. A nagylemez és a kazetta borítóját Pierrot készítette, akkor még mindenféle számítógépes segítség nélkül.