PIERROT: Carousel

album

Megjelenés: 2015

Kiadó: Private Moon Studios

Ismertető

Első albumának (Babaházak) megjelenésétől számítva Pierrot zenei pályafutása 2015-ben érkezett el 25 éves jubileumához. Ebből az alkalomból készült a 12 új, illetve addig meg nem jelent szerzeményt tartalmazó album. A lemezt nyitó címadó dal, a Carousel egyfajta bevezető, amely amellett, hogy az 1999-es Játék c. albumnál elejtett fonalat veszi fel és szövi tovább. Pierrot itt harsány kikiáltóként invitál körhintázásra egy furcsán bizarr, különösen tarka világba, amelyben az egyes lovak és hintók maguk a lemez dalai. A kilenc új szerzemény mellett szerepel A torony, mely a Retrospektív DVD-t leszámítva csak koncerteken volt hallható, A hős pedig a MIAZMA c. interaktív film főcímdala. Egyértelműen egy idősebb, érett művészt láthatunk viszont tíz év elmúltával, de az érzékenység, a témaválasztás és a melankóliába hajló hangulatok ismerősek a régi rajongók számára.

A korábbi Pierrot albumokhoz képest a Carousel látványosan gitárcentrikus, és sok egyéb, inkább az amerikai folkban előforduló hangszer jelenik meg a dalokban. A lemez azért is különleges, mert a magyar könnyűzenei életben elsők között, közösségi finanszírozás segítségével jött létre – amellett, hogy a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta.

Tracklista

01. Carousel
02. A hős (A MIAZMA avagy az ördög köve c. interaktív film főcímdala)
03. Hogyha elmúlna egyszer
04. A vén tengerész
05. A torony
06. A bűvös bolt (Hommage á H. G. Wells)
07. Eltelt néhány év
08. Giselle
09. Talán ő
10. Holnap
11. Óriás
12. Az esküvőd

Zene, klip

Vásárlás